Önkormányzati választások – 2006 Budapest

Bevezetés

A humanisták mindig az emberből és az emberi szükségletekből kiindulva alakítják ki nézőpontjukat a világról és a minket érintő társadalmi kérdésekről. Amikor egy politikai kérdéssel kapcsolatban a javaslatainkat megfogalmazzuk, akkor mindig azt vizsgáljuk, hogy a szóban forgó intézkedés milyen hatással lesz az emberek életére, mindennapjaikra. Nem gondoljuk azt, hogy a pénz nem számít, de azt sem gondoljuk, hogy az emberek érdekei megegyeznének a pénzügyi érdekekkel, és abban sem hiszünk – mert nem ezt tapasztaljuk –, hogy az emberek boldogsága egyenes arányban állna egy ország gazdagságával, vagy makrogazdasági mutatóinak aktuális állásával.
Nem hiszünk a jelenleg egyeduralkodó neoliberális gazdaságpolitikában és annak abban a tételében, hogy az egymás közötti versengés alakítja ki az optimális viszonyokat a társadalmon belül. Mi úgy látjuk, hogy a verseny csak az elit pozícióban lévő társadalmi csoportok tagjainak kedvez, de mindezzel párhuzamosan bebetonozza a kedvezőtlenebb helyzetben élő emberek esélyegyenlőtlenségét. Tévesnek tartjuk a neoliberalizmusnak azt a nézőpontját is, mely arra alapoz, hogy az emberi cselekedetek egyetlen valódi hajtóereje a verseny lenne, mert azt látjuk, hogy az emberi lény sokkal sokszínűbb és bonyolultabb annál, minthogy egyetlen – be nem bizonyított – alapösztönre lehetne visszavezetni a viselkedését. Az emberek nem csak versenyezni szeretnek – sőt, sokunkban kifejezetten frusztrációt és stresszt okoz a versenyhelyzet –, de szeretnek együttműködni, szolidaritást is vállalni egymással. A viselkedésünk a kultúránk függvénye, nem pedig szociológusok, közgazdászok által kidolgozott valamiféle matematikai törvényszerűségé.
Éppen ezért, amikor társadalmi problémák megoldására kell javaslatot tennünk, akkor nem gondoljuk, hogy a verseny erősítése vagy támogatása lenne az egyetlen lehetséges és célravezető alternatíva, mert abban hiszünk, hogy létrehozható egy új kultúra, amely a kölcsönösség, az együttműködés, az egyenlőség, az emberi jogok és a valós demokrácia talaján áll majd.

 

Valós demokrácia
I. A jelenlegi helyzet
A demokrácia kiüresedett. Az átlagpolgár nem tudja a képviselője nevét, és nem is fordul meg a fejében, hogy a képviselő esetleg valóban képviselje az ő érdekeit. A képviselők is a legritkább esetben kezdeményeznek kommunikációt a választókkal, nem fektetnek energiát abba, hogy a társadalmi kérdéseket közérthető módon megosszák és megvitassák az emberekkel.
Ellenben a gazdasági érdekcsoportok, befektetők, lobbik az átlagpolgárnál sokkal tudatosabbak. Ők ismerik a képviselők nevét, mobiltelefonszámát – és gyakran úgy tűnik, a bankszámlaszámukat is.
II. A humanista nézőpont
Célunk visszaadni a hatalmat azoknak, akiket ez megillet: a választóknak. A kiüresedett képviseleti demokráciától fokozatosan el akarunk mozdulni a részvételi demokrácia irányába. Szükségesnek tartjuk a politikai felelősségről szóló törvény megalkotását, hogy a képviselők elszámoltathatóak legyenek ígéreteikkel, és szükség esetén visszahívhatóak legyenek; a népszavazásokról szóló törvények módosítását, hogy az emberek könnyen és valóban beleszólhassanak a közügyekbe; az e-demokrácia intézményeinek fejlesztését. A lakossági fórumok és közmeghallgatások gyakoriságát növelni kell, és biztosítani azt, hogy ezek ne pusztán formális panaszórák, hanem a közösség véleménye becsatornázásának, a valós vitáknak és az érdemi válaszoknak a színterei legyenek.
Mindezek előfeltétele az, hogy a mai erőteljesen centralizált állami struktúrával szemben a közösséget érintő lényeges döntéseket valóban a közösség, az önkormányzat hozza meg. Alapvetőnek tartjuk tehát helyi- és kisebbségi önkormányzatok jogköreinek kiszélesítését és ehhez a megfelelő források biztosítását. (Például a Helyi iparűzési adót 2007-es megszüntetése szeintünk nagyon elhibázott lépés.)
Ezen tervek nagy része csak törvénymódosítással megvalósítható, azokhoz parlamenti képviseletre van szükségünk. Azonban helyi szinten is sokat lehet tenni.
III. Milyen a humanista önkormányzati képviselő?
• Elérhető
A humanista képviselő mindenekelőtt elérhető. Nem csak „a hónap első hétfőjén 10:30 és 11:30 között”.
• Kommunikál
Véget vet a lakók háta mögött meghozott döntések gyakorlatának, legyen szó önkormányzati ingatlanok értékesítéséről, intézmények átszervezéséről, vagy rendezési tervek elfogadtatásáról. Igyekszik közérthetővé tenni a közügyeket. Már az előkészítési fázisban megfelelő információval látja el az érintetteket, bevonva őket a végső döntésbe. A humanista képviselők folyamatosan keresik az utakat arra, hogy a fontos kérdésekről proaktívan tájékoztassák a választókat, és kommunikáljanak velük azokról.
• Mellőzhető
Kezdeményeznénk a budapesti és kerületi rendeletekben a törvényben megengedett minimumra csökkenteni a népszavazás kiírásához szükséges aláírások számát. Így a humanista képviselő törekedni fog arra, hogy egyre több kérdésben mellőzni lehessen a képviselők közvetítését, és a demokráciát közvetlenül gyakorolni lehessen.

• Visszahívható
Meg akarjuk teremteni a közvetlenül megválasztott képviselők visszahívhatóságát. A képviselők választókörzetének adott számú szavazója (miként a helyi népszavazásoknál) kezdeményezheti a képviselő visszavonását és új választását.

• Csapatban dolgozik
A humanista képviselő nem az az ember, aki mindig mindenhez a legjobban ért. De meg tudja találni azokat a helyi lakosokat, akik tudnak segíteni a szakkérdések eldöntésében; kapcsolatot tart azokkal a civil szervezetekkel, ismerik az előremutató megoldásokat, konzultál más humanista képviselőkkel, hogy össze tudja hasonlítani a különböző önkormányzatok különböző megoldásait a hasonló problémákra.
• Humanista
Bizonyos alapértékek tekintetében azonban a humanista képviselő nem a többségnek, hanem csak a lelkiismeretének engedelmeskedik. A hátrányos, kiszolgáltatott helyzetben levők, a kisebbségek védelmét, az erőszak és megkülönböztetés elleni küzdelmet akkor is felvállalja, ha az adott intézkedés népszerűtlen, vagy ha ettől populistának címkézik.

 

Oktatás
A közszolgáltatásokról általában
Az oktatás, az egészségügy, a közösségi közlekedés, a posta, a vízszolgáltatás, a kulturális intézmények: ezek mind olyan területek, melyek megbízható üzemelése a társadalom egésze számára rendkívül fontos, ugyanakkor üzleti alapon fenntartásuk elképzelhetetlen. Közszolgáltatásoknak hívjuk őket. A Humanista Párt programjában megőrzésük, megerősítésük kiemelt jelentőségő. Nézőpontunk és javaslataink végig abban a tudatban készültek, hogy a közszolgáltatások a szűk piaci szempontok szerint kizárólag veszteségesek lehetnek, azonban a társadalom egészének mérlegén a közszolgáltatások szinte kizárólag nyereségesek lehetnek.
I. A jelenlegi helyzet
Ma, ha az oktatásról esik szó, mindenki az oktatás versenyképességéről, a globalizálódó munkaerőpiac igényeinek és követelményeinek való megfelelésről beszél. Nekünk, humanistáknak azonban teljesen más elképzeléseink vannak a jövő oktatásáról.
Tudjuk, hogy az oktatási rendszer válságban van, ahogy az egész világon, úgy hazánkban is. Az oktatás politikai és gazdasági érdekeknek van alárendelve, elsődleges feladatának a munkaerő-piaci igények kielégítését tekinti. Azt látjuk, hogy jelenleg úgy a diákokat, mint a tanárokat egyszerű rabszolgáknak tekintik a tudás üzletté válásának folyamatában. A jelenlegi oktatási rendszer üres és passzív befogadóként tekint a diákokra. Arra „programozza” őket, hogy elfogadják és kiszolgálják a jelenlegi embertelen rendszert. Nem fejleszti kritikus és kreatív érzéküket, az elfogadott „igazságok” megkérdőjelezését.
Ez a gondolkodásmód egysíkú, a sokszínűségtől mentes képzést eredményez, mely nem veszi figyelembe az új generáció személyes és társadalmi fejlődését. Az erőszak és a drogfogyasztás egyre elképesztőbb méreteket ölt az iskolán belül és kívül. Egyre nagyobb megkülönböztetés, társadalmi kirekesztődés tapasztalható az oktatási rendszerben, mivel az szelektív a hátrányos helyzetű, fogyatékos vagy bármilyen szempontból „más” gyerekekkel szemben.
Magyarország azon országok közé tartozik, ahol a családnak a társadalomban elfoglalt helyzete, gazdasági körülményei a legszorosabban meghatározzák a gyermekek tudását. Kis túlzással: az iskola minimális többletet ad hozzá ahhoz, amit a gyerek magával hoz. Felmérések alapján nemzetközi összehasonlításban a magyarországi tanulási szokások, képességek nagyon gyengék és fejletlenek, s a tanítási módszerek ezen nem változtatnak.
A szemléletbeli hiányosságok mellett aggasztónak találjuk, hogy nem látjuk biztosítottnak az ingyenes, minőségi oktatást. Elképedve asszisztálunk a sok erőfeszítéssel évszázadok alatt kivívott, alapvető szociális jogaink egyértelmű visszafejlődéséhez (pl. a tandíj bevezetéséhez a felsőoktatásban), azok piaci törvényeknek való alávetéséhez.
A jelenlegi neoliberális modell az oktatást is egyre inkább üzletnek tekinti. Ebből a szemléletből pedig az következik, hogy az állam csak akkor biztosítja az oktatást, mint szolgáltatást, ha a hasznokat biztosítva látja. Ilyen módon zárnak be iskolákat, ha azok nem jövedelmezőek.
II. A humanista álláspont
Humanista szemszögből rendkívül fontos, hogy hogyan és mire szocializál a ma iskolája, mivel az itt szerzett élmények hatására formálódik a gyermeki személyiség, alakulnak ki a viselkedési minták, melyek befolyásolják az értékválasztásokat, beállítódásokat és az érzelmi fejlődést. A humanista oktatás alappillérei a kommunikáció önmagunkkal és másokkal; a testünkkel való harmonikus viszony (ide értve az egészséges életmódra nevelést) ; a kritikus és koherens gondolkozás; az érzelmi fejlődés és a kreatív önkifejezés. Olyan oktatási intézményeket szeretnénk, melyeknek az a céljuk, hogy olyan embereket képezzenek, akik kritikus és alkotó szemléletmódjukkal képesek lesznek a jelenlegi, fájdalmat és szenvedést eredményező társadalmi környezet átalakítására.
Az oktatási intézményeknek nemcsak a munkára, hanem az életre kell felkészíteniük, ezért küldetésükben az emberi élet minden területének szerepelnie kell. Arra kell törekedniük, hogy korlátlan hozzáférést biztosítsanak a tudáshoz és az alkotáshoz. Arra kell megtanítani a diákokat, hogy létrehozzák az általuk vágyott világot.
Az oktatásra vonatkozó reformnak a tágan értelmezett erőszakmentesség, a tolerancia és az emberi méltóság értékeire és módszertanára kell épülnie. E reformnak az oktatókban kell elkezdődnie, hiszen amíg egy pedagógus nem érti meg, hogy amit ő hisz, ahogy ő gondolkodik és magyarázza a dolgokat, az a valóság egy nagyon személyes lenyomata, addig mindent objektív igazságként fog bemutatni. Szükség van egy új pedagógiai kultúra kialakítására: a pedagógusoknak teret kell adniuk az új generációnak saját látásmódjának, értékeinek és elképzeléseinek kidolgozására, kipróbálásra és érvényesítésére, az elfogadott „igazságok” helyett.
Számunkra egyértelműen az oktatás és az egészségügy a két legfőbb érték, melyet a jelenlegi társadalmi minta két értéke – a gazdagság és a hatalom – helyére kívánunk állítani. Ha mindent az oktatás és egészségügy elsődlegessége szempontjából vizsgálunk, akkor az megfelelő keretet biztosít ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni az igen összetett gazdasági és technológiai kihívásokkal, melyek a ma társadalmát jellemzik.
A kapitalizmus legfőbb érve az új javaslatokkal szemben az, hogy mindent kétségbe von, és folyamatosan az kérdezi, vajon honnan teremthetők elő mindehhez a források. Mi pedig azt válaszoljuk majd: a munkánkkal, kreativitásunkkal, adóinkkal, részvételünkkel és a tudományos-technikai forradalom vívmányait felhasználva, melyek manapság az ezeket megtermelő lakosság kezéből a nemzetközi pénzügyi spekuláció kezébe kerülnek át, melynek természetesen nem célja, hogy javítson a lakosság szociális helyzetén.
Az oktatást állami forrásokból kell fedezni, melyek léteznek, csak jelenleg más célokra fordítják azokat. Azt gondoljuk, hogy szigorúan költség-haszon alapon gondolkodva is, hosszú távon olcsóbb az oktatásba beruházni, mint folyamatosan korrigálni azon erőszak hatásait, amit az oktatáshoz való hozzáférésben történő megkülönböztetés hordoz magában.
Az oktatástól nem szabad forrásokat elvonni, akárhogy is állnak a makrogazdasági mutatók és akármilyen is az ország pénzügyi helyzete (ráadásul ezek a mutatók messze nem objektívek). Ellenezzük a tanárok kötelező óraszámának növelését, mivel ez egyre nagyobb terhet ró a pedagógusokra, illetve közvetett módon a fizetésük csökkentését jelenti. Határozottan kiállunk az elsősorban a kistelepülések iskoláit sújtó intézkedések – a kiegészítő támogatások csökkentése, az iskolabezárások és -összevonások – ellen.
Természetesen elismerjük a magániskolák létjogosultságát, ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy mindenki számára elérhető, ingyenes oktatásra van szükség a bölcsődétől az egyetemig.
III. A Humanista Párt javaslatai:
1. Ingyenes és minőségi oktatás biztosítása az óvodától a felsőoktatásig minden magyarországi lakos számára.
2. Követeljük a tandíj (Fejlesztési Részhozzájárulás) törvény azonnali visszavonását, és az ingyenes képzés biztosítását az állami egyetemeken és főiskolákon.
3. Az állam legalább a GDP 8%-át fordítsa oktatási kiadásokra – a mostani kevesebb mint 6% helyett, mely az európai átlagot sem éri el –, majd fokozatosan növelje az oktatásra fordított összeget.
4. Olyan oktatási rendszer létrehozása, amely az országban minden gyermek, fiatal és felnőtt számára biztosítja a tudás és a tanulási módszerek elsajátítását az elemi szinttől kezdve. Olyan értékekre nevel, mint a társadalmi igazságosság, szolidaritás, erőszakmentesség, megkülönböztetés-mentesség, az emberi jogok tiszteletben tartása és a környezet védelme.
5. Vissza kell állítani a tanári hivatás méltóságát, olyan munkafeltételeket, fizetést és szakmai továbbképzést biztosítva, mely összhangban van a tanári munka elsődleges fontosságával.
6. Alapvető fontosságú a tanításra, kutatásra és művészi alkotásra alkalmas terek létrehozása és finanszírozása (művelődési házak, alkotóházak, kiállítótermek, műhelyek)
7. Újra kell gondolnunk a diplomához és a szakmához való viszonyunkat. Nem biztos, hogy inflálódó értékű diplomások tömegére van szükség, könnyen lehet, hogy az erőforrásokat a jó szakképzésre volna érdemes átcsoportosítani. Ezzel párhuzamosan a nem diplomás szakmák társadalmi megbecsülését is vissza kell állítani.

 

Egészségügy
I. A jelenlegi helyzet
A magyar népesség egészségi állapota európai összehasonlításban az egyik legrosszabb. A megbetegedések jelentős részének oka az egészségtelen életmód, pedig a dohányzás és alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás, de ugyanúgy a mozgáshiány, az egészségtelen lakókörnyezet, a stressz hatása a megelőzés, a felvilágosítás hangsúlyozásával elkerülhető lenne. Egyre elterjedtebbek a lelki eredetű betegségek is.
Az elégtelen finanszírozás miatt az elavult berendezések, a felhasználható gyógyszerek és eszközök hiánya, a dolgozók túlterheltsége és alacsony fizetése az ellátás minőségének rovására megy. A betegekre fordítható egyre kevesebb idő nem elég a megfelelő vizsgálatok elvégzésére és a betegtájékoztatásra, ami a gyógyulást is akadályozhatja.
A kormány az egészségügyi rendszer gondjait a profitorientált magántőke bevonásával kívánja „orvosolni”. A szolidaritási elven működő társadalombiztosítás leépítésével, magánbiztosítók bevonásával az egyénre akarja hárítani az egészségügyért viselt felelősséget és az anyagi terhet. Ezentúl az emberek csak sürgősségi ellátásra és minimális alapellátásra lesznek jogosultak, minden más „szolgáltatáshoz” csak akkor juthatnak hozzá, ha előfizetnek a megfelelő biztosítási csomagra. Az emberek társadalmi-gazdasági helyzete erősen befolyásolja egészségi állapotukat (A legjobb és legrosszabb helyzetű társadalmi csoportok várható élettartama között 10 év a különbség.) Az új rendszer bizonytalanabbá teszi a már egyébként is hátrányos helyzetű emberek helyzetét, tovább mélyíti a gazdagok és a szegények közötti szakadékot.
A magánbiztosítási rendszer bevezetése ráadásul azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy az indokoltnak tartott ellátások, beavatkozások körét nem orvosok, hanem biztosítási szakemberek fogják megállapítani, akik egyértelműen a lehető legolcsóbb kezelésben érdekeltek, nem pedig a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátásban.
Az elmélet szerint a biztosítók egymással versengve egyre jobb egészségügyi szolgáltatásokat nyújtanak, valójában azonban a költségek leszorításában érdekeltek, így az általuk kínált alapellátás tartalma és minősége egyre romlani fog, és más, drágább biztosításokat kell majd kötni az embereknek ahhoz, hogy megkapják a jelenleg még mindenki által hozzáférhető szolgáltatásokhoz.
Az egészségügy célja ebben a rendszerben nem az ember egészsége, hanem az uralkodó gazdasági modell szerinti versenyképes működés.
II. A humanista álláspont
Az egészségügyi rendszernek a társadalom olyan intézményének kell lennie, amely az emberek jólléte, testi, szellemi és lelki épsége érdekében működik, és létjogosultságát nem anyagi megtérülése adja, ezért akkor is működnie kell, ha gazdasági szempontból veszteséges.
Úgy gondoljuk, az ellátás elsődleges célja a betegek meggyógyítása, és csak másodlagos szempont lehet a költséghatékonyság.
Az egészséghez való jog valamennyi embert egyenlően, bárminemű megkülönböztetés nélkül kell, hogy megillessen, ezért elutasítunk minden olyan szemléletmódot vagy megoldási javaslatot, amely az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést jövedelmi helyzettől függően, egyenlőtlenül osztja el az emberek között.
Szembehelyezkedünk azzal a neoliberális szemlélettel, amely az egészséget magánügynek tekinti, amelyet mindenkinek magának kell megoldania. Mi, humanisták az államilag biztosított, ingyenes és teljeskörű, minőségi egészségügyi ellátás biztosítását tűzzük ki célul az egész lakosság részére.
III. A Humanista Párt javaslatai
• Ellenezzük az egészségügy privatizációjának akár nyílt, akár burkolt formáját: ingyenes és egyenlő színvonalú egészségügyi ellátást akarunk mindenkinek!
• Kezdeményezzük az egészséges életmódról, a betegségek megelőzéséről szóló tájékoztatást a lakosság körében, valamint ennek beépítését az oktatási rendszerbe.
• Javasoljuk az ingyen hozzáférhető sportolási lehetőségek létesítését, a meglévők színvonalának javítását.
• Rendezni kívánjuk az egészségügyben dolgozók bérét, javítani kívánunk munkakörülményeiken, ami elengedhetetlen a minőségi és megbízható ellátás biztosításához.
• Fejleszteni kívánjuk az egészségügyi infrastruktúrát: kórházfelújításokra, korszerű berendezésekre és megfelelő eszközökkel történő ellátásra van szükség. Az orvosok tehermentesítése érdekében több diplomás szakápolót kell foglalkoztatni, akik el tudják látni az orvosi ellátást nem igénylő betegeket. Szükséges az otthoni ápolás, az utógondozás fejlesztése.
• A fogászati kezeléseket ingyenessé kell tenni.
• A saját testével kapcsolatos bármilyen kérdésben szabad döntési jogosultságot kell biztosítani az embereknek (pl. fogamzásgátlás, terhesség-megszakítás, mesterséges megtermékenyítés, eutanázia).
• Szükségesnek tartjuk az alternatív, természetes gyógymódok elismerését, és szabályozott alkalmazását az ingyenes egészségügyi közellátásban.
• A beteget a gyógyulási folyamat teljes jogú résztvevőjének kell tekinteni, s nem a gyógyítási műveletek alanyának. Részletesen tájékoztatni kell minden egészségével kapcsolatos információról.
• Javítani kell az egyetemek orvosi, gyógyszerészeti, kémiai tanszékei kutatási kapacitását, a kutatásban rejlő lehetőségek kihasználása, amely a magántulajdonú, profitorientált gyógyszeripari vállalatoktól való függés csökkentése mellett az oktatás fejlődéséhez is hozzájárulhat.
• Szorgalmazzuk állami tulajdonban lévő laboratóriumok létesítését annak érdekében, hogy az egyetemi kutatások eredményeként kifejlesztett gyógyszereket mindenki számára elérhető áron forgalmazzák.
• Sürgősen vissza kell szorítani a gyógyszeripar már az egészségügy minden szegmenségre kiterjedő befolyását. A gyógyszerlobbi túlhatalma súlyosan veszélyezteti az orvosok döntési szabadságát, és így a beteg gyógyulásának esélyeit is.

 

Gazdaság
I. A jelenlegi helyzet
A jelenleg a világban zajló folyamatok minden emberi cselekvési rendszert a gazdaság alá rendelnek. Ma közvetlenül vagy közvetett módon a gazdasági érdekek motiválják messze a legtöbb típusú erőszakot a bolygón. A nemzetközi tőke nyomására jönnek létre népeket sújtó költségvetési megszorító intézkedések, a világbanki hitelekért cserébe pedig privatizálnak olyan alapvető közszolgáltatásokat, mint a vízellátás, az egészségügyi ellátás és az oktatás. A profitmaximalizálás érdekében kényszerítik a harmadik világ népeit az elképzelhető legembertelenebb munkára, teszik tönkre a természeti környezetet, fojtják el a dolgozók önszerveződésének minden formáját, nem válogatva az eszközökben, és pénzelnek véreskezű diktatúrákat szerte a világon. Újabban már az óriási katonai inváziók szükségességét is azzal magyarázzák, hogy a háborús konjunktúra majd serkenteni fogja a gazdasági növekedést, ami igaz is, hiszen a nagy hadipari vállalatok gond nélkül vágják zsebre a háborús költségek tetemes részét.
Korunk legdivatosabb gazdaságpolitikai kifejezése a versenyképesség, ami a gyakorlatban a nemzetközi nagytőke kegyeiért folyó versenyben való helytállást jelenti. A politikusok az ország versenyképességéről beszélnek, amikor újabb előnyöket szavaztatnak meg a transznacionális vállalatok számára és újabb terheket a dolgozók vállára. Az oktatás versenyképességéről beszélnek, amikor egyre inkább a vállalatok igényeihez igazítják a tananyagot. Az egészségügy versenyképességéről beszélnek, amikor úgy alakítják át az ellátórendszert, hogy a biztosítónak minél kevesebbet kelljen a gyógyításra költeni, és a betegek fizessék meg a méregdrága kezeléseket.
A nemzetállamok szuverenitása egyre csökken, vagyis a nemzeti kormányok lehetőségei egyre jobban beszűkülnek: az egyes államok gyakorlatilag a nemzetközi tőke alkalmazottjai lettek ebben a globalizációs folyamatban. Megteheti egy kormány, hogy nem teljesíti a multik elvárásait, mint ahogy egy vécépucoló is megteheti, hogy nem fog reggel hatkor fölkelni és elindulni vécét pucolni. Annyi a különbség a kormány és a vécépucoló helyzete között, hogy a vécépucolót kirúgják a vállalattól, az országot viszont a vállalat hagyja ott, és megy tovább egy olyan országba, amely kedvezőbb feltételeket ajánl neki a nagy globális bazárban.
A nemzetközi tőke szemében senki és semmi nem pótolhatatlan, így az emberek élete egyre bizonytalanabbá válik. Sosem tudhatja a munkavállaló, hogy mikor találnak helyette olcsóbb munkaerőt. Sosem tudhatja az alvállalkozó, hogy mikor találnak helyette olcsóbb beszállítót. Sosem tudhatja a kormány, hogy mikor találnak helyette olcsóbb országot.
A jelenlegi világrend a különböző gazdasági mutatók szerint rangsorolja az országokat, holott ezek a mutatók valójában semmit nem mondanak el egy ország életszínvonaláról. Például ódákat zengenek a kínai gazdasági csodáról, az évi 12%-os gazdasági növekedésről, miközben az emberek máig is egy könyörtelen diktatúra alattvalóiként élnek; a kínai lakosság több, mint fele a szegénységi küszöb alatt él, tíz százalékuk pedig súlyos nyomorban tengődik.
II. Magyarország
Magyar politikusaink is tárgyaltak már párnázott ajtók mögött a világgazdaság nagyfejeseivel a GATS egyezményről (Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről), amelynek keretében ígéretet tettek bizonyos közszolgáltatások privatizációjára úgy, hogy erről a lakosságot még csak nem is tájékoztatták, nemhogy a véleményét megkérdezték volna.
Magyarország is csatlakozott a NATO-hoz, hogy asszisztáljon a hadiipari vállalatok háborús játékaihoz, és kénytelen legyen méregdrága fegyvereiket vásárolni.
Magyarország is csatlakozott a neoliberális gazdasági világrend három legbefolyásosabb intézményéhez (IMF, Világbank, WTO). Nem ingyen, persze. Nekünk is feltételeket kellett teljesítenünk a hitelekért, és a hitelek kamatai újabb terheket rónak a lakosságra. Nekünk is le kell építenünk minden védővámot, és alkalmazkodnunk kell a világgazdaság által ránk osztott szerepre. Különben kiraknak minket a WTO-ból, tehát csökken a versenyképességünk, tehát kevesebb lesz a külföldi tőkebeáramlás, tehát nem tudjuk majd megfizetni a nemzetközi bankok uzsorakamatait.
Magyarországon is úgy tervezik meg az oktatási reformokat, hogy azok sokkal inkább a „versenyképes tudásról” szólnak, mint a gyermekek és fiatalok önmegvalósításáról, személyiségük kiteljesedéséről.
Sokszor említették példaként a szép gazdasági mutatókat, mégis az ország egyharmada a szegénységi küszöb alatt él, a társadalmi egyenlőtlenségek és az esélyegyenlőtlenségek növekednek, az emberek valódi döntési lehetőségei beszűkülnek.
III. A humanista álláspont
A gazdaság legyen az emberért, nem pedig fordítva! Hiszen a gazdaság, annak fejlődése és növekedése nem cél, hanem eszköz! A cél az, hogy az emberiség minél több örömhöz jusson és minél kevesebb szenvedést kelljen elviselnie. A gazdaságnak is ebbe az irányba kell fejlődnie. Teljesen mindegy, hogy mekkora értéket állítunk elő, ha ezen értékek túlnyomó többsége egy szűk, és rendkívül exkluzív társadalmi réteg zsebébe vándorol. Az értéktöbblet fölött ne ez az elit rendelkezzék önző módon, hanem az egész közösség céljaira fordítsák őket. Senkinek ne legyen lehetősége gazdasági erőfölényével visszaélni, hogy ezt az embertelen állapotot fenntartsa vele. Ne lehessen gazdasági csodáról beszélni egy olyan világban, ahol egyetlen ember is alapvető nélkülözésben és létbizonytalanságban él, nemhogy 600 millió!

A humanisták nem piacgazdaságról vagy irányított tervgazdálkodásról, hanem vegyes gazdasági rendszerről beszélnek. Egy olyan gazdasági rendszerre gondolunk, ahol a magán- és az állami szektor egységet alkot a fenntartható fejlődés érdekében és az emberek szolgálatában. A piacgazdaságban azok irányítják a termelést, akik tőkével rendelkeznek; az államosított gazdaságban a termelést lassú és bürokratikus tervezésen keresztül lehet beindítani. A vegyes gazdasági rendszerben (mixed economy) a termelést az emberek irányítják olyan irányvonalak mentén, melyeket ők maguk terveztek meg. Ehhez egy teljesen más, a közvetlen demokráciára épülő államra van szükség. Így az embereknek lehetőségük lesz beleszólni a közös javakat érintő kérdésekbe az oktatás, egészségügy, környezetvédelem területén, valamint a fenntarthatóság és a javak igazságos elosztásának megtervezésébe is.
A humanista gazdaság a dolgozói tulajdonra és a demokratikus döntéshozatalra épül, hiszen nemcsak a befektetők/munkáltatók kockáztatnak, hanem a dolgozók is ugyanúgy kockázatot vállalnak azzal, hogy a munkaerejüket felajánlják, és ezáltal kiszolgáltatják magukat a munkaerőpiac szeszélyeinek. Ma már különböző gazdasági tanulmányok kimutatták, hogy a dolgozói tulajdonban álló vállalatok hatékonyabbak, gyorsabban fejlődnek, mint nem dolgozói tulajdonban álló társaik.

A Humanista Párt az ököljogra épülő „szabad kereskedelem” helyett a méltányos kereskedelem (fair trade) elveit szigorúan érvényesítő gazdasági világrendet képzel el. Ezek az elvek arról szólnak, hogy a javak a lehető legközvetlenebb úton jussanak el a termelőtől a fogyasztóhoz, az árakat pedig a termelők és a fogyasztók közötti méltányos kompromisszum alapján állapítsák meg, vagyis egy ilyen egyességben egyik fél sem élhet erőfölénnyel a másikkal szemben.
IV. A Humanista Párt javaslatai
• Magyarország a lehető leghamarabb lépjen ki a lefelé irányuló versenyből, amelyben az államok egyre alacsonyabb bérekkel, kevesebb dolgozói érdekérvényesítő lehetőséggel, a nagyvállalatok diszkriminatív támogatásával és lazább környezetvédelmi szabályokkal versengenek a külföldi befektetőkért.
• Kiemelt támogatást és előnyöket élvezzenek a dolgozói tulajdonban lévő vállalatok, továbbá államunk nagy erővel támogassa új dolgozói tulajdonú vállalatok létrejöttét, a meglévő vállalatok dolgozói tulajdonba vételét.
• Olyan állami bankot szükséges létrehozni, amely alapjaival kamat nélküli kölcsönöket ad azon beruházások támogatására, melyek munkalehetőségeket teremtenek.
• Hazánk minden lehetséges eszközzel támogassa és erősítse a Fair Trade mozgalmakat, minél több hazai termelőt és fogyasztót bevonva ebbe a rendszerbe.
• A pénzügypolitikának inkább a profit és a vagyon megadóztatására kell épülnie, sem mint a fogyasztáséra, foglalkoztatáséra. Így lehet alkalmas a költségvetés arra, hogy biztosítsa az ingyenes oktatást és egészségügyet, valamint létrehozhat egy, a termelés fejlődését segítő pénzalapot.
• A pénzügypolitika segítségével ösztönözni kell a profit újrabefektetését, és ellenezni kell a spekulatív befektetéseket
• Az állam erősítse az állami, önkormányzati tulajdonban álló és non-profit kutató- és fejlesztőközpontokat, fordítson több pénzt az ezekben zajló K+F tevékenységre, hogy ezen keresztül tudja korszerű technológiával támogatni kis hazai vállalkozásokat.
• A termelés megtervezésénél figyelembe kell venni az ökológiai egyensúlyt, a fenntarthatóság szempontjait, elsőbbséget kell adni azon javak és szolgáltatások előállításának, melyek az egész lakosság érdekét szolgálják, és nemcsak kevesek fogyasztásának kielégítését.
• Kormányunk minden lehetséges fórumon támogassa a neoliberalizmus alternatíváit, építsen szilárd és erős kapcsolatot a humánus, élhető és fenntartható gazdaságért küzdő hazai és nemzetközi szervezetekkel.
• A „nyugatra húzás”, a centrumtérségek igényeihez való szolgai alkalmazkodás helyett a velünk azonos státusú, félperifériás országokkal, vagyis Közép-Kelet-Európa és Latin-Amerika országaival szövetkezzen országunk. Hiszen amíg a szolganemzetek egymás ellen harcolnak, addig semmi remény a szolgaságból való feloldozásra. Az egymással folytatott pitiáner versengés és kakaskodás helyett együtt kell föllépnünk a neoliberalizmus ellen. Csak így tudjuk elérni, hogy a centrum-országok végre egyenrangú partnerként elismerjenek minket a tárgyalások során. Ahogy a jelenlegi helyzet leírásánál szerepelt, a nemzetállamok jelenleg munkavállalói szerepben vannak a nemzetközi tőkénél. Teljesen nyilvánvaló az analógia, hogy a munkások is csak szakszervezetbe tömörülve tudják képviselni az érdekeiket, tehát ugyanígy a félperiféria népei is csak közös erővel tudnak hatékonyan küzdeni az érdekeikért.

 

Szociálpolitika
Téves elképzelés azt hinni, hogy a szociálpolitika csupán egy ellátórendszert jelent. A szociálpolitikát mi tágabb keretek között értelmezzük, és ide sorolunk minden olyan politikát, amely a társadalom jólétét szolgálja, mivel az itt hozott döntések kihatással vannak az egész társadalomra.
I. A jelenlegi helyzet
A szegénység növekedése a rendszerváltás óta megfigyelhető. Az emberek elveszítik a lakásukat, családok, gyerekek kerülnek az utcára. Magyarországon ma a társadalom 20%-a él a létminimum alatt. Ez számunkra elfogadhatatlan.
Pénz kérdése a szociálpolitika? Igen is és nem is. Miért nem működik a szociálpolitika? Mert nincs rá pénz, hangzik gyakran a válasz. Ez igaz is, és hamis is. Ahhoz, hogy az államnak lehetősége legyen arra, hogy a szociálpolitikán, szegénységen, az oktatáson, az egészségügyön vagy a környezetvédelem problémáin javítson, pénzre van szüksége. A szociális kiadások leépítése általában annak költségei miatt történnek. Ma körülbelül a GDP 15-20%-át költjük szociális kiadásokra, és ez az arány a rendszerváltás óta folyamatosan csökken.
Fontos, hogy milyen célnak rendeljük alá a politika alakítását. A mai szociálpolitika a neoliberális gazdaságpolitikának van alárendelve. A foglalkoztatáspolitika, a munka és a tudásalapú társadalom jelszavait hallani mindenhonnan, és csupán azért próbálnak segíteni a társadalom bizonyos rétegeinek helyzetén, hogy fenntartsanak egy kényes egyensúlyt, amelytől még megmaradhat a jelenlegi neoliberális gazdaságpolitika legitimitása. A szociálpolitika szerepe mára már az, hogy a gazdasági egyenlőtlenségeket próbálja befoltozni. Akik kiesnek a munkaerőpiacról, a gazdasági versenyből, azoknak próbál kompenzálásként az állam segélyeket juttatni. A segélyek azonban sokszor nem jutnak el a megfelelő csoportokhoz, egyénekhez, illetve nem elegendőek ahhoz, hogy elfogadható életet éljenek. Ezért a társadalom egyenlőtlenségeinek megszüntetéséhez a gazdaságpolitika megváltoztatására van szükség.
II. A humanista álláspont
A humanista szociálpolitika alapja, hogy a szociális szolgáltatással ne csak alamizsnát adjon, hanem képessé tegyen. Képessé tegyen arra, hogy az emberi életszükségleteken túl mindenki olyan életet választhasson, amely megfelelő számára. A cél az, hogy a társadalmat, amelyben élünk, közösen egy olyan irányba tereljük, amely mindenkinek az érdekeit szolgálja.
Létezhet külön egészségügy, gazdaság, oktatáspolitika, környezetvédelem. Ezeknek a területeknek mind-mind megvannak a saját kérdései és konkrét céljai, de törekvésünk, hogy ezek a különböző politikák egy célt szolgáljanak, mégpedig a társadalom biztonságát. Egy olyan biztonságot és igazságosságot kívánunk megteremteni, amely a társadalom minden egyes tagja számára garantálja az emberhez méltó élethez való jogot.
III. A Humanista Párt javaslatai
1. Univerzális ellátások mindenkinek a szociális szolgáltatások területén. Nagyobb állami felelősségvállalás.
Az állami felelősségvállalás jelenlegi mértéke nem kielégítő, ezért nagyobb szerepvállalásra van szükség. Ugyanakkor ez nem az állam mindenek felett álló, paternalista döntésében nyilvánulna meg a társadalmi igazságosság kérdéseiben, hanem ugyanannyira a helyi viszonyokhoz igazodna, és annak mérlegelésével döntené el a szociális ellátások mértékét.
2. Új egyensúlyt kell létrehozni az állam, a család és a munkaerőpiac közötti munkamegosztásban.
Aránytalanul sok nehezedik az emberek vállára az állam vagy a gazdaság működésképtelensége miatt. A társadalompolitikának nem tűzoltásként kell kezelne egy már kialakult helyzetet, hanem meg kell előznie az egyenlőtlenségek kialakulását.
3. Az adórendszer átalakítása (progresszív adózás). Arányosabb közteherviselés.
Nem gondoljuk, hogy modern Robin Hoodként kellene cselekedni: elvenni a gazdagoktól és odaadni a szegényeknek. Nem ezért kell jobban adóztatni a magasabb jövedelműeket, hanem azért, mert a társadalom alakításában mindenki részt vesz. Az állam a közös pénztár és abba mindenki annyit ad, amennyi tőle elvárható. Aki a létminimum szintjén él, nem adhat ugyanolyan mértékben, mint amennyit az, aki a társadalom felső rétegében.
4. A családi pótlék rendszerének átstrukturálása
Azok a családok, amelyek olyan jövedelemmel rendelkeznek, hogy a létfenntartáshoz szükséges összeg többszörösét is megkeresik, nem kaphatnak ugyanolyan arányban családtámogatási juttatásokat, mint azok a családok, ahol az egy főre jutó jövedelem nem elegendő a létfenntartáshoz. Ezért a szegényebb családoknak magasabb szintű ellátásra van szüksége.
A családot a Humanista Párt fontos egységnek tekinti, azonban nem zárja ki a szociális ellátásokból azokat sem, akik másmilyen életfeltételek mellett döntenek. Az egyedülálló embereknek gyakran sokkal kisebb esélye van pl. átmeneti szállókon való elhelyezkedésre vagy a társadalmi érvényesülés egyéb formáira.
5. A szociális segély indexálása
A szociális segélyeket a gazdaság változásához szükséges igazítani, mert ha emelkednek az árak, és a segély mértéke nem változik, az az addiginál kevesebb juttatást jelent. Ugyanakkor garantálni kell egy mindenkori minimumot, amely az ország bármilyen gazdasági helyzete esetén is rendelkezésre áll.
6. Nyugdíjkorrekciós rendszer
Javaslatunk az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének arányosítása a tényleges létszükségletekhez, melynek a mai napig kritikán alul alacsony az összege.
Az alacsony nyugdíjak szintre hozása. Az eddigi gyakorlattal szemben, amelyeket a mindenkori kormányok alkalmaztak, nem a százalékos megközelítésnek kell érvényesülnie, amely jobban mélyíti a jövedelemkülönbségeket, hanem a pénzösszegbeli emelésnek, mert az nagyobb segítséget jelenthetne.
7. A gyermekszegénység felszámolása
A gyerekek szegénységének megszüntetése nem csupán önmagában, hanem az egész társadalom szempontjából fontos célkitűzés, mivel ők képviselik azt a generációt, akik később a társadalmat fogják alkotni. Ehhez szükség van szülői, családi jövedelememelésre és kiadáscsökkentésre összpontosító megelőző politikára. A családok vagy szülők anyagi támogatása mellett a bérek színvonalának emelésére és kiszámítható, stabil értékmegőrző programokra van szükség. Nem anyagi téren pedig sokat javíthatunk a gyermekek szegénységérzetén olyan szociális intézkedésekkel mint például azt iskolai étkeztetés javítása, több iskola utáni, szünidei programlehetőség szervezésével.

 

Lakhatás, hajléktalanság
I. A jelenlegi helyzet
A Humanista Párt a hajléktalanságot a mai magyar társadalomban a társadalmi és gazdasági erőszak egyik legjellemzőbb megnyilvánulásának tekinti, és ezért a szociális szempontok mellett alapvetően emberi jogi és össztársadalmi kérdésnek tartja.
Ma Magyarországon körülbelül 40-50 ezer ember él hajléktalanként – szívességi lakáshasználóként, nem lakás céljára szolgáló helyiségekben (pl. garázs, pince), erdőkben, elhagyott épületekben, hajléktalan-szállókon, köztereken, stb. Az utcán is érzékelhető hajléktalanság csak a jelenség töredéke – a jéghegy csúcsa. Mindemellett még több ezer ember él Magyarországon a hajléktalansághoz közeli állapotban, a kilakoltatásoktól fenyegetve.
II. A humanista nézőpont
Programunkban alapvető értékként fogalmazzuk meg, hogy az emberek szociális és fizikai biztonsághoz való jogát a magántulajdon „szentsége” felett állónak tekintjük.
A szakemberek nagy része egyetért abban, hogy a mai magyar hajléktalan-ellátás a tűzoltásra, az alapvető, életmentő funkciókra korlátozódik. Nagyon kevés pénz, munka és figyelem jut a megelőzésre, a re-integrációra, az intézményrendszeren kívül maradtak/rekedtek segítésére és a jogvédelemre. Véleményünk szerint a szociális támogatórendszer – és ezen belül a hajléktalan-ellátás – nem a társadalmi rendteremtés és ellenőrzés, hanem a kirekesztett, sebezhető és szegény emberek társadalmi támogatásának kifejeződése és eszköze kell, hogy legyen.

 

III. A Humanista Párt javaslatai
A Humanista Párt mindezek alapján a következő törekvések és alapelvek politikai és társadalmi szintű megvalósítását tartja elsődlegesnek ahhoz, hogy Magyarország közelebb jusson a hajléktalanság kérdésének megoldásához:

1. Megelőzés
• a hajléktalanság megelőzése a jogvédelem és a szociális munka segítségével
• adósságkezelési és családvédelmi programok fejlesztése
• az alternatív elhelyezés nélküli kilakoltatások megszüntetése és a lakástalanná válás lehetőségének minimalizálása
• szociális bérlakások építése és lakáshoz jutási programok kialakítása
2. A társadalmi megítélés formálása
A hajléktalanná válás által veszélyeztetett és hajléktalanná vált egyének és családok maximális társadalmi támogatása, melyben az önkormányzatoknak példamutató szerepet kell felvállalni (ld. koldus rendeletek azonnali visszavonása

3. Jogok biztosítása
• a már az Alkotmányba és a szociális törvénybe foglalt szociális jogok maradéktalan betartásának biztosítása
• a lakhatáshoz való jog Alkotmányba foglalása

4. Az intézmény rendszer megreformálása a jogok betartására és azok gyakorlására
• a szegénységben élőket támogató jogvédelem rendszerének megerősítése és általánosság tétele, hogy a jog és annak védelme ne a gazdagok kiváltsága legyen

5. Ellátórendszer
• a már hajléktalanná vált emberek emberi és szociális jogainak kiemelt védelme
• a hajléktalan-ellátó rendszer fejlesztése olyan módon, hogy hosszú távú és tartós segítséget nyújtson, illetve specializált és sokféle szükségletnek (pl. hajléktalanságban élő családosok, értelmi fogyatékosok, öregek ellátása) megfelelő legyen

6. Re-integráció
• re-integrációs, rehabilitációs és utánkövető programok kiépítése

 

Megkülönböztetés-mentesség, esélyegyenlőség
I. Bevezetés
Megállapíthatjuk, hogy a megkülönböztetés napjainkban sokféle formában jelenik meg az élet minden területén: az oktatásban, a munkában, az egészségügyben, a párkapcsolatban, a lakóhelyválasztásban, stb. A pénz, a nem, az életkor, a származás, a politikai vélemény vagy a vallás vonatkozásában is jelen van.
Azok a személyek, akik a nem hasznot termelő kisebbséghez tartoznak (például mozgáskorlátozott vagy idős emberek), nem kapnak, vagy nagyon kevés segítséget kapnak ahhoz, hogy emberhez méltó életet élhessenek.
Azok a személyek vagy csoportok, akik nem illeszkednek az „elfogadott” modellnek megfelelő életmódhoz (pl. mozgássérültek, homoszexuális személyek, roma kisebbség stb.) szintén a megkülönböztetés áldozatai.
A megkülönböztetés különböző formái nagyon gyakran összekapcsolódnak, erősítve egymás hatását, ezzel növelve a megkülönböztetett személyek elszigeteltségét. Ők az esetek nagy részében nem merik vállalni különbözőségüket; ez viszont egyre inkább a társadalom perifériájára szorítja őket, és a társadalom széthullását erősíti.
A humanista nézőpont szerint a diszkrimináció a különbözőség jogának el nem ismerése. E megkülönböztetés gyökerei egy olyan látásmódban keresendők, mely az embert természetes és mechanikus lénynek tekinti.
II. A jelenlegi helyzet
Férfiak és nők közötti egyenlőség
• A férfiak jövedelme átlagosan 10-15%-kal magasabb; foglalkoztatottságuk átlagosan 25-30%-kal magasabb.
• A családon belüli erőszak elsődleges áldozatai a nők és a gyerekek, a statisztikai adatok szerint a partnerbántalmazás az esetek 95 százalékában férfi elkövetőt és nő áldozatot jelent. Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz férje vagy partnere. Magyarországon a családon belüli erőszak hetente legalább egy nő életét követeli. Nem létezik, vagy túlságosan hiányos ennek a kérdésnek a törvényi, intézményi szabályozása.
Az idős korosztály
• A 40-65 éves korosztályt hátrányos megkülönböztetés éri a munkaerőpiacon, mivel 40 év felett sokkal nehezebb munkát találni.
• A nyugdíj átlagosan a minimálbér környékén van, ami nem biztosítja a nyugodt megélhetést.
Bevándorlók, etnikai kisebbségek
Az alábbi tényezőket emelhetjük ki az etnikai megkülönböztetés és mindenfajta rasszista cselekmény eredetével kapcsolatban:
• az előítéletek, gazdasági félelmek
• elfogadott és alkalmazott jogszabályok hiánya a rasszizmussal szemben
• a média szerepe, amely átveszi és meghonosítja a rasszista és idegengyűlölő sztereotípiákat

Magyarországon a legkétségbeejtőbb helyzetben leginkább a roma kisebbség van. Többségük születésétől fogva a többségi társadalomtól elszigetelten él. Az intézményrendszer pedig tartóssá teszi és újratermeli a kirekesztést. A romák életében a leggyakrabban már gyerekkorukban elkezdődik a szegregáció, mivel az iskolában hátrányos helyzetből indulnak. Az oktatási rendszer és a pedagógusok nagy része a legtöbb esetben a legegyszerűbb megoldást választja: kisegítő iskolába utalják őket. Innentől kezdve folyamatosan hátrányos helyzetben élnek mind az oktatás, mind a munkavállalás terén. Alacsony iskolázottságuk miatt nehezebben kapnak állást, kénytelenek alkalmi munkából megélni.
A homoszexuálisok
• Gyakori a szexuális hovatartozás miatti hátrányos megkülönböztetés valamint a homofób megnyilvánulások.
• Az azonos nemű partnerek kapcsolata törvényileg nincs elismerve.
A hátrányos helyzetű emberek integrációja
A hátrányos helyzetű személyek (pl. mozgássérültek, értelmi fogyatékosok és más, többszörös problémákban szenvedők) jogainak elismerését és alkalmazását nem garantálja törvény a munkalehetőségre illetve az oktatásban való részvételre vonatkozóan.
III. A humanista álláspont
A mai rendszer által ránk erőltetett modell szöges ellentétben áll a mi törekvéseinkkel. A humanisták egy olyan társadalom létrehozására törekednek, amelyben a központi érték az ember, és amelyben nem létezik a diszkrimináció: ez azt jelenti, hogy minden személy a legméltóbb körülmények között élhet, és kibontakozhat. Élhet a választás, a részvétel lehetőségével, meghallgatják, figyelembe veszik, értékelik. A változások főszereplője lehet, tekintet nélkül származására vagy életmódjára.
IV. A Humanista Párt javaslatai
Oktatás, ismeretterjesztés
A megkülönböztetés csökkentéséhez és a tolerancia fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges a mentalitás megváltozása, az oktatás és ismeretterjesztés:
• Az iskolai tanulmányok közé fel kell venni a toleranciát, a megkülönböztetés- és erőszakmentességet oktató tárgyat;
• olyan oktatási programokat és találkozókat kell szervezni, melyek a tolerancia, a nyitottság irányába hatnak.

Férfiak és nők közötti egyenlőség
• Azon vállalkozások támogatása, ahol a férfiak és nők valóban azonos helyzetben vannak minden szinten (azonos munkaért azonos fizetés, vezetői pozíciók betöltése).
• Biztosítani kell, hogy a nőket már meglévő, vagy még meg sem született gyermekeik miatt ne érje megkülönböztetés a munkaerőpiacon.
• Támogatni kell az olyan társadalmi célú kampányokat, amely a gyermeknevelésben a férfiak és a nők azonos felelősségére hívják fel a figyelmet. A férfiaknak is biztosítani kell a gyermek felügyeletének jogát.
• A nemzetközi normáknak megfelelő távoltartási törvény elfogadását tartjuk szükségesnek, ezzel párhuzamosan „Menedékház hálózat” létrehozását is.
• A nemek közötti egyenlőségnek, a gender mainstreaming-nek meg kell jelennie az iskolai tananyagokban, valamint a közéletben is.

Az idős korosztály
• A középkorú és az idősebb korosztály elhelyezkedésének biztosítása törvényileg: egy pozíció betöltésének garantálása, függetlenül az életkortól, ha a munkavállaló minden más szempontból alkalmas rá.
• Minden személynek olyan nyugdíjellátásban kell részesülnie, ami méltó életet biztosít számára.

Bevándorlók, etnikai kisebbségek
A bevándorló népcsoportok integrációjának elősegítése érdekében:
• A nemzetközi migrációval kapcsolatban a legfontosabbnak kiváltó okainak megszüntetését tartjuk: a nemzetközi fejlesztéseknek és a diplomáciának kiemelt célja legyen: senkinek se kelljen úgy éreznie, hogy szülőföldjéről a kilátástalan nyomor vagy a diktatórikus rezsimek miatt menekülnie kell
• azokat a személyeket, akik országukból gazdasági vagy politikai okokból menekülnek, be kell fogadni és védelemben kell részesíteni;
• lehetővé tenni számukra a munkavállalást, az oktatást és az egészségügyi ellátást, mint bármely magyar állampolgárnak
• politikai téren biztosítani kell a bevándorlóknak is a választás és a megválaszthatóság jogát minden választási szinten.
Roma kisebbség:
• Komoly és jól átgondolt szemléletformálásra van szükség mind a többségi, mind a kisebbségi csoportok körében.
• A szegregáció megakadályozása az iskolában, gondoskodás a hátrányos helyzetből induló roma gyerekek felzárkózásáról.
• Segélyek és szükséglakások helyett esélyteremtés a társadalmi beilleszkedésre.
A homoszexuálisok
A homoszexuálisok és az azonos nemű párok ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, mint a heteroszexuálisok. Magyarországnak egy jogilag szélesebb család-fogalmat kell elfogadni, számukra ugyanazokat a lehetőségeket elismerve, mint amik a különböző neműek párkapcsolatát megilletik.
A hátrányos helyzetű emberek integrációja
• Megfelelő jövedelmet kell juttatni minden olyan személynek, illetve az őt gondozó családtagjának, aki mozgáskorlátozottsága vagy speciális szükségletei következtében nem tud dolgozni.
• A közterületeket (beleértve a tömegközlekedési eszközöket) használhatóvá kell tenni mindenki számára (pl. mozgáskorlátozottak, vakok és gyengén látók) számára.
• Segíteni kell a hátrányos helyzetű emberek beilleszkedését a „hagyományos” iskolai oktatásba az óvodától az egyetemig. Azon munkáltatók hatékonyabb támogatása, akik hátrányos helyzetű embereket foglalkoztatnak.

 

Ember és környezet
I. A jelenlegi helyzet
Ma, a XXI. század kezdetén egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a környezetünkbe történő legkisebb beavatkozás is, átlépve a mesterséges politikai vagy gazdasági határokat, hatással van a Föld ökológiai rendszerére. Két világos példája ennek a szoros kapcsolatnak az üvegházhatás okozta klímaváltozás és az ózonréteg elvékonyodása. Sajnos ez már hazánkban sem elvont, távoli probléma, kezdeti hatásai már érezhetőek. Valószínű, hogy az elmúlt években oly sok problémát, szenvedést és hatalmas pénzügyi megterhelést okozó árvizek is összefüggenek az éghajlatváltozással, valamint a féktelen erdőirtásokkal, és semmi okunk azt gondolni, hogy a helyzet ne súlyosbodna tovább.
Bár már tudatában vagyunk ennek a szoros kapcsolatnak, jelenleg a környezet, illetve az annak változásai által leginkább érintett helyi közösségek érdekei minden esetben alárendelődnek a világunkat ma uraló neoliberális gazdasági érdekeknek. Ahogy pedig ezen gondolkodás mentén uniformizálódik társadalmunk egésze (beleértve a kultúrát, művészetet, szórakozást, divatot), úgy csökken Földünkön a biológiai sokféleség is.
A technikai haladás kényelmesebbé tette életünket, legyőztünk sok betegséget, növeltük várható élettartamunkat, de ezen előnyökből bolygónk lakosságának csak töredéke részesülhet, s közben kizsákmányoljuk Földünk természetes erőforrásait, elpusztítjuk a természeti környezetet, és veszélyes hulladékokkal árasztjuk el azt.
Ezek a folyamatok az Európai Unióban és így Magyarországon is jelentkeznek. Ezt példázza a genetikailag módosított élelmiszerek uniós szabályozásának megváltozása. Míg korábban az Unió területén egységes tiltás volt érvényben, mára ez a kérdéskör a tagállamok belső hatáskörébe került át, megkönnyítve ezzel az amerikai génmódosított termékek lobbijának tevékenységét, melynek elsődleges célja genetikailag módosított vetőmagokkal és élelmiszerekkel elárasztani a világpiacot. Hasonló tendencia, hogy bár az Európai Unió szorgalmazza védett természeti területek kijelölését, hazánkban a nemzeti parkok összevonása, struktúrájuk átalakítása, hatásköreik gyengítése várható.
Ma Magyarországon számos zöld civil szervezet működik, melyek kiemelkedő szakmai felkészültségükkel és önfeláldozó munkájukkal sokat tesznek hazánk környezeti és természeti állapotának javulásáért, a természeti értékek védelméért (gondoljunk csak a Zengőre tervezett lokátorállomás építésének megakadályozására). A jelenlegi finanszírozási és pályázati rendszerrel azonban több baj van: egyrészt megnehezíti, hogy megőrizzék politikai függetlenségüket, s így azt a radikális szellemiséget, mely elengedhetetlen a gyökeres változásokért folytatott küzdelemhez, másrészt óhatatlanul a pályázatkiíró kormány által elvárt irányokba koncentrálja a civilek tevékenységi területeit.
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Budapest lakosságának jelentős része olyan területen él, ahol a zaj- és légszennyezés gyakran meghaladja az egészségügyi határértéket, és nincs a közelben pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas, ápolt, csendes zöld felület, illetve megfelelő színvonalú, sportolásra, mozgásra alkalmas tér. Főpolgármesterünk beszámolója szerint statisztikailag növekszik ugyan Budapesten az egy főre jutó zöldterületek aránya, azonban félő, hogy ez pusztán a főváros népességének csökkenésével, és nem a zöldterületek méretének valódi növekedésével magyarázható.
II. A humanista álláspont
A mai helyzetben három olyan mítosz tartja magát, amely késlelteti, vagy gátolja a környezeti válság megoldását:
• az antihumanista látásmód, amely úgy vélekedik, hogy a környezeti katasztrófa oka az, hogy az ember támadást intézett a természet ellen, s a megoldást az emberiség létszámának radikális csökkentése jelenti,
• az apokaliptikus vízió, amely a jelenlegi helyzetet reménytelennek ítéli, és tagadja bármiféle megoldás lehetőségét,
• a gazdasági érdekekhez kapcsolódó pragmatikus látásmód, mely nem fogad el semmilyen gyökeres szerkezeti változtatást, csak csekély módosításokat, melyek azonban soha nem lesznek képesek valóban és hosszú távon megváltoztatni a helyzetet.

Nekünk, humanistáknak a kihívás az, hogy úgy lépjünk előre a technika használatában, hogy javítsuk minden emberi lény életfeltételeit, miközben biztosítjuk a természeti erőforrások megőrzését és egy jobb környezet átörökítését a jövő nemzedékeinek. Álláspontunk szerint azonban csak akkor találhatunk hosszútávú megoldást a környezeti problémákra, ha túllépünk azon a neoliberális felfogáson, mely szerint a pénz mindennél fontosabb, és a természet csak akkor érték, ha közvetlen profitot termel.
Tevékenységeink középpontjában az ember és az ember egészsége áll, hiszen tudjuk, hogy a mi egészségünk környezetünk egészségétől is függ. Ezért küzdünk például tiszta ivóvízért, jobb köztisztaságért és lakáskörülményekért, valamint azért, hogy megállítsuk a multinacionális vállalatok természetet kizsákmányoló és egész élőhelyeket elpusztító tevékenységét.
Hisszük, hogy az életszínvonal emelkedése összeegyeztethető a környezet védelmével azáltal, hogy azt nem az általunk birtokolt anyagi javak mennyiségével, hanem a szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, egészségügyhöz, kultúrához való hozzáférés lehetőségeinek mértékével mérjük. Ez a környezetbarát fogyasztói értékrend kisebb fajlagos energia- és nyersanyagigénye mellett szemléletében is közelebb áll a humanista nézőponthoz, mint a mai fogyasztói társadalom értékfelfogása. Mindenkit arra ösztönzünk, hogy életstílusának megváltoztatása által felelősen viszonyuljon környezetéhez.
III. A Humanista Párt javaslatai
Budapest a színek városa is lehetne, ám ehhez szemléletváltásra van szükség a gazdaságban, az oktatásban, az egészségügyben és városvezetésben is. Egy új, környezettudatos, ökológiai szemléletre van szükség, melynek alapja a felelősség mindazon tárgyak és élőlények iránt, melyek körbevesznek bennünket. Budapest is csak így válhat poros és szürke városból a színek városává.

• Előnyben kell részesíteni a kevesebb közlekedéssel járó, illetve a környezetbarát közlekedési megoldásokat. Az egyéni autós közlekedés helyett a közösségi közlekedés kulturált formáit kell támogatni.
• A kerékpározás feltételeit a gyalogutaktól elkülönített, biztonságos kerékpárút-hálózat és a kerékpáros infrastruktúra egyéb elemeinek (őrzött tárolók, parkolók) kialakításával kell megteremteni. Forgalomszabályozási eszközökkel (pl. közúti sávok csökkentése, járdák kiszélesítése) mérsékelni kell az áthaladó forgalom nagyságát.
• Mindez jelentős finanszírozási átalakításokat igényel: fel kell alaposan mérni, milyen bevételeket és kiadásokat jelentenek a közösség számára az egyes közlekedési módok: az autós, a kerékpáros és a közösségi közlekedés, azon is belül a busz, metró, villamos. A szennyező fizet elv alapján a környezetpusztító közlekedési módok teljes költségeit a fokozatosan a szennyező félre kell visszahárítani, és az így megtakarított összegekből a város és emberbarát közlekedési módokat kell támogatni.
• A budapesti terek, parkok és zöldfolyosók hálózatáról közös rendezési tervet kell készíteni, a ma még mozaikosan elhelyezkedő zöldterületeket védett gyalogutakkal, fasorokkal és kerékpárutakkal kell összekötni.
• Véget kell vetni a nyilvános, ingyenes sportpályák fogyatkozásának, és minél több helyen kell lehetőséget biztosítani a hobbisportok számára (például szünidőben lmegnyitni az iskolák elzárt udvarait)
• A zöldmezős beruházások helyett szorgalmazni kell a rozsdaövezetek felújítását. Meg kell állítani a budai hegyvidék további beépítését, illetve a beépítés intenzitásának növelését.
• A „buldózeres” városmegújítást fel kell, hogy váltsa a „szelíd” rehabilitáció, mely a helyi közösségek véleményére és igényeire támaszkodik, s megőrzi a meglévő városszerkezetet, a hagyományokat.
• Közterek átépítése esetén törekedni kell arra, hogy a tér közlekedési csomópont jellegét váltsa fel a találkozási hely (agóra) funkció.
• Helyre kell állítani a város és a víz kapcsolatát. A fővárosi Duna-partok jelenlegi funkciója (az átmenő forgalom elvezetése) helyett a pihenés, sportolás, a közösségi élet kialakulását kell a folyópartokon segíteni.
• Az új épületeknél és a felújításoknál egyaránt előnyben kell részesíteni az ökologikus és természetközeli építési megoldásokat.
• Mivel a városok a legnagyobb energiafogyasztók, kiemelt figyelemmel kell kezelni az energiatakarékosságot. Ösztönözni kell a lakosságot a városban is elérhető alternatív energiaforrások használatára.
• Integrált hulladékgazdálkodást kell megvalósítani, melynek legfontosabb elemeként a lakosságot érdekeltté kell tenni a hulladékmennyiség csökkentésében.
• A szennyvíztisztításnál előnyben kell részesíteni a decentralizált, pár családot, házat kiszolgáló szennyvíztisztító rendszereket a központosított, gigaberuházások helyett. Ily módon a főváros területén lévő haldokló, kiszáradt patakok is új életre kapnának, túl azon, hogy ez a rendszer számottevően olcsóbb is. (A csepeli szennyvíztisztítóra fordított összeg feléből kisebb tisztítókkal el lehetett volna látni a kérdéses területet.)
• Az oktatás területén az alapképzés részévé kell tenni a fogyasztóvédelmi ismeretek, a környezettudatos és egészséges életmód, valamint a környezeti ártalmak és az egészségkárosodások közti összefüggések oktatását. Az oktatási intézmények működését környezetbaráttá kell tenni, a pedagógusokat környezetvédelmi továbbképzésben kell részesíteni.
• Városszervezésnél minél több alközpont létesítésével csökkenteni kell a közlekedési szükségszerűségeket. Ezen a módon számottevően minimalizálható a városon belüli átmenő forgalom.

 

Utószó
„A humanisták nem együgyű emberek, akik romantikus korokra jellemző kinyilatkoztatásokban lelik örömüket. Éppen ezért nem tekintik javaslataikat a társadalmi tudat legfejlettebb megnyilvánulásainak, és nem is állítják, hogy szervezeteik tökéletesek. A humanisták nem tetszelegnek a többség képviselőinek szerepében. De tetteiket mindenképpen a legjobb szándékok vezérlik: azokért a változásokért küzdenek, amelyeket ebben a korban, amelyben élünk a legmegfelelőbbnek és legmegvalósíthatóbbnak gondolnak.”
(részlet a Humanista Alapokmányból)

Ebben a füzetben a javaslataink különböző absztrakciós szinteken kerültek megfogalmazásra: vegyülnek az akár azonnal is érvényesíthető, vagy elkezdhető intézkedések, és azok a hosszútávon értelmezhető javaslatok, amelyek a neoliberális gazdasági rendszer meghaladását tűzik ki célul.
Míg azt gondoljuk, hogy a javaslataink fejleszthetők és fejlesztendők, bízunk benne, hogy e kiadvány elolvasása után egyértelművé vált az olvasó számára a humanista politika jellege és lényege.
Most arra kérünk bizalmat a szavazóktól, hogy elkezdjük ezen elvek átültetését a gyakorlatba. Hogy elkezdjük a javaslataink kiharcolását a képviselőtestületekben.
Körülbelül 30 képviselőjelöltünk lesz a fővárosban, és ezáltal ún. budapesti listát fogunk állítani. Ez lehetővé teszi minden budapesti választópolgár számára, hogy egyszerre lázadjon fel a jelenlegi politika, és a bénító cinizmus és reményvesztettség ellen, és a humanista jelöltekre adja a szavazatát!
Polgármester-jelöltjeink most még nincsenek, de egyéni képviselőjelöltjeink esélyesek, listáról bekerülhetünk a képviselő-testületekbe!
Ezért ha egyetért törekvéseinkkel, menjen el szavazni 2006. október elsején, legyenek végre humanista képviselőink!

Reklámok