Alapelvi nyilatkozat

Vajon mely rendszer, mely ország, mely nemzet vagy mely szervezet az, amelyet nem érint ma az általános válság?

Mindenfelé terjed a nihilizmus, a munkanélküliség, az infláció, az erőszak, a kínzás, az üldözés, a diszkrimináció és a halál.

Ebben a szükséghelyzetben a humanizmus ad választ arra, hogyan lehet a társadalmi viszonyokat az emberek között és az emberek számára megszervezni. Ez a válasz egy társadalmi elkötelezettség, mely konkrétan a Humanista Párt megalapításában fejeződik ki.

Míg a humanizmus más korszakokban úgy szállt szembe a szellemi sötétséggel és a zsarnoksággal, hogy teret nyitott a tudomány fejlődésének és javaslatokat tett a társadalmi szerveződés haladó formáira, addig mára ez az eredeti naivitás érettebbé vált, s mind identitásában, mind tudatosságában megerősödött, felülmúlva határait és lehetőségeit.

A mai humanizmus az emberi létezésből indul ki és nem olyan elméletekből, amelyek a világ realitását az emberi életet megelőzően szemlélik.

A humanizmus nem fogadja el a korábbi filozófiák azon felfogását, mely az emberi lét magyarázatához nélkülözhetetlennek tartja a metafizikát, a szociológiát s végül a történetírást. Épp ellenkezőleg: csak az emberi létezésből kiindulva – kézzelfoghatóan s élőn – lehetséges megteremteni egy tudományos világképet.

A mai humanizmus nem éri be sem az egzisztenciális alapot nélkülöző áltudományos tézisekkel, sem pedig azzal a hamis képzettel, mely szerint az állítólagos ²emberi természet² vagy a jóra vagy a rosszra determinál.

Nos, melyek tehát a humanizmus lényegi pontjai a társadalom állására vonatkozóan? A következők:

1. A világ, amelybe beleszületünk, társadalmi világ, mely emberi szándékokból áll.

2. Csak a világ társadalmisága bír szándékkal. A természetesről lehet szándékot feltételezni, “emberivé lehet tenni”. Kétségkívül a társadalmi az alapja és hordozója az emberivé tételnek, az értelemnek.

3. Az emberi létezés a világ tagadásának illetve elfogadásának szabadsága. Az emberi szándékosság elfogadhatja vagy tagadhatja a feltételeket, s így nem pusztán ezek tükröződése.

4. Ami társadalmi, az történelmi. Így az ember személyes és társadalmi történelem, és nem csupán emberi ²természet². A természet csak az emberi testet érinti, s nem a szándékosságot, amely meghatározza azt, ami  emberi.

5. Az ember szabadon választ azon társadalmi körülmények elutasítása vagy elfogadása között, melyek közé született, melyek között fejlődik és meghal. Senki sem élhet anélkül, hogy szembe kelljen néznie azokkal a társadalmi feltételekkel, amelyek között él. Éppúgy senki sem kerülheti el, hogy válasszon közülük. A nem választás is választás.

6. A társadalmi feltételekkel való konfrontáció során keletkezik a történelmiség fogalma, amely alatt olyasvalamit értünk, ami megelőzi saját létezésünket, illetve ami majd követi azt. Így a társadalmi tevékenység nem más, mint a történelem folyamatos megítélése, ugyanakkor elkötelezettség a jövő iránt, mely a személyes halál után is folytatódik.

7. Az emberi létezés ellentmondások között fejlődik, melyeket a történelmi feltételek teremtenek mind személyes, mind társadalmi szinten. Ezeket a feltételeket nem lehet elkerülni, de nem is vezethető le belőlük semmiféle történelmi szükségszerűség.

8. Az ellentmondásnak megvan a személyes megfelelője a szenvedés érzékelésében. Ezért azonosítja az egyén az ellentmondásos társadalmi feltételekkel szembesülve saját szenvedését mindazokéval, akik ugyanazon feltételeknek vannak kitéve.

9. A társadalmi ellentmondás az erőszakból ered. Ez az erőszak emberek vagy embercsoportok elnyomásaként vagy a természeti világba való visszaszorításaként fejeződik ki, amennyiben megfosztják őket szándékuktól és egyben szabadságuktól is.

10. Az erőszak különböző formái a másikban lévő emberi lényeg tagadásának megnyilvánulásai.

11. A társadalmi egész kisajátítása az egész egy része által erőszak; az ellentmondás és a szenvedés alapja.

12. A személyes és társadalmi szenvedés csak az ellentmondást okozó erőszak faktorainak megváltoztatása révén győzhető le.

13. A természeti és társadalmi világ emberivé tételéért folytatott küzdelem eredményei haladásként összegződnek. Ebben a haladásban a fájdalom és a szenvedés legyőzése által a szándékosság új teret nyit magának.

A humanizmus módszere leíró és értelmező. Az emberi létezésről alkotott közvetlen reflexiókat későbbi fejlődésének kiindulópontjaként definiálja. Ebben az értelemben egy valóban tudományos eljárási módot céloz meg. Másfelől, a társadalmi gyakorlatban a követelések megvalósítására az aktív erőszakmentesség módszerének segítségével törekszik.

A Humanista Párt létrejötte nem váratlan fordulat, hanem a növekvő elembertelenedés okozta válságra adott szükséges válasz.

A párt elindítása ugyan minden országban különleges munkát jelent, ám ez a munka egy közös alapot képez a Föld emberivé tételéhez.