Az első Humanista Internacionálé koordinációs bizottsága által kidolgozott javaslatok

lossy-page1-220px-Internacional_Humanista_Florencia_1989.TIFI. Kongresszus

1989. január 7., Firenze, Olaszország

1.1 A koordinációs bizottság által kidolgozott alapító okiratok

Előtörténet és ajánlás

A kongresszus kivitelezését megelőző munkát egy koordinációs bizottság vezette, amely 1984-ben Madridban gyűlt össze és különböző, kiépülőben lévő Humanista Pártok alkották. A találkozó május 1-én került megrendezésre az Európa szerte növekvő munkanélküliség elleni kampány lezárásaként.

Akkoriban az e pártok által képviselt áramlat volt az egyetlen, amely a humanizmust politikai mozgalomnak és nemzetközi jellegűnek tartotta, és amely a jellemző kezdeti nehézségek ellenére fejlődni kezdett. Ezen első pártok alapjául nem szakszervezeti vagy egyetemi tevékenységek szolgáltak, nem egy másik politikai szervezetből váltak ki, nem szerveződtek olyan vezetők köré sem, akik politikai csoportosulásokból emelkedtek ki. Ehelyett kezdeti lépéseik olyan kulturális egyesülésekkel kapcsolódtak össze, melyek az emberi fejlődést és a társadalmi folyamatokat vizsgálták.

Abból indulnak ki, hogy az embernek minden társadalmi szerveződés középpontjában kell állnia, és ennek következtében mindenfajta, az erőszak különböző formáiból származó diszkriminációt el kell utasítania. A választási szabadság elvét úgy tekintik, mint a politikai szabadság konkrét kifejeződése, a munkakapcsolatokban  (amelyekkülönböző szövetkezeti, együttes döntési és önrendelkezési modellekben találnak kifejeződést) kiemelik a szolidaritás elvét és politikai cselekvési módként feltételezik az erőszakmentességet. Ezek a kezdeti pártok javaslatokat fogalmaztak meg a cselekvési módra vonatkozóan, hogy ezeket az alapvetô eszméket terjesszék és hogy különböző országokban új Humanista Pártok létrehozását támogassák.

1985 júniusában Rio de Janeiróban tartottak találkozót, amelyen a különböző, már fennálló és még alakulóban lévő Humanista Pártok tevékenységét hangolták össze.

1987 januárjában Bombayben volt találkozó, amelyen a kitűzött célokat és azok megvalósítását értékelték ki. Egyidejűleg egy nemzetközi szintű naptárt is szerkesztettek minden végrehajtandó akcióról. Ilyen volt a dél-afrikai apartheid elleni kampány is, amit ezen év októberében szerveztek meg.

Természetesen számos regionális találkozót szerveztek, amelyek lehetővé tették a tevékenységek összehangolását és fejlesztését. Magától értetődő, hogy elkezdődött a választásokon való részvétel. A Humanista Pártok katonai rezsimek ellen is harcoltak, mint például Stroessner ellen Paraguayban és Pinochet ellen Chilében… Mindez megtörtént és része a Humanista Pártok történetének, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy teljes képpel szolgáljunk az eddigi tevékenységekről.

Már 1988 januárjában, Rómában szükségessé vált egy nemzetközi szervezeti forma létrehozása. Ezt egy koordinációs bizottság készítette elő, amelynek a Humanista Internacionálé első kongresszusát

1989 januárjában, Firenzében kellett megtartania.

És most itt vagyunk…

A szervezési bizottság befejezte munkáját, és végezetül bemutatja a következő alapító okiratokat:

1. Alapelvi nyilatkozat

2. A Humanista Párt tézise

3. A politikai cselekvés alapjai

4. Javaslat az Emberi Jogok Nyilatkozatának átvételére

5. A Humanista Internacionálé alapszabálya

A koordinációs bizottság ezenkívül a következő ajánlást teszi:

1. Az Internacionálénak semmi esetre sem kell végrehajtói jelleget öltenie, hanem koordináló szervezetként kell hozzájárulnia a tevékenységhez és megkönnyítenie a tagországok jobb együttműködését.

2. Az Internacionálé döntési jogosultsága egy közgyűlésre tartozik, ami jogot formál arra, hogy

előre nem látott helyzetek esetén tervezeteket korrigáljon, és kis mértékben megváltoztasson.

3. Létre kell jönnie egy szervnek, melynek “Általános Tanács” a neve és ami a közgyűlés döntéseit végrehajtja. Ennek a tanácsnak a kollegialitás és a felváltás elvének alapján kell működnie.

4. Legalább kétévenként egyszer belső választásokat kell tartani a nemzeti pártokban.

5. A pártok belső konfliktus helyzeteit az adott országban kell megoldani és nem az Internacionálé közreműködésével. Éppoly kevéssé dönthet  ez a szervezet két ország humanista pártjai közötti  konfliktusokban, de a Humanista Internacionálénak teljesítenie kell azt a feladatot, hogy felvállalja a közvetítői szerepet, amennyiben ezt mindkét fél úgy kívánja.

6. Be kell vezetni a belső demokrácia gyakorlati alkalmazását, aminek a sokszínűséget kifejező listákban és a választásokon 1%-ot meghaladó kisebbségek hatékony részvételében kell megmutatkoznia. Ez, a kisebbségekkel való bánásmód azon az elképzelésen alapszik, mely szerint az új legyőzi a régit. Ezen kívül a jövő elsőbbségén alapszik, az egy, meghatározott szituációban véghezvitt cselekvésekkel szemben. Ez növeli annak a lehetőségét, hogy az így felszínre kerülő jelenségek a jövőbeli folyamatok számára irányadóak lesznek. Összefoglalva, ennek a megvalósulása azon az alapvető eszmén nyugszik, hogy minden, ami megszületik, kicsinek születik. Ez az ötlet ellentétben áll a gyakorlattal, ami nagy értékként ismer el mindent, ami nagy, egyszerűen a nagysága miatt, és minden már elfogadottat, egyszerűen csak azért, mert létezik. Éppen ezért megértjük, hogy azok a nagyságok, amelyekkel különböző pártjaink rendelkezhetnek, folyamataik különböző pillanataitól és annak a környezetnek a konjunktúrájától függenek, amiben működnek, és hogy mindez semmilyen lényeges minőségi különbséget nem jelent.

Az általunk kifejtett rövid ajánlások a fent nevezett dokumentumokkal együtt jelennek meg, és ezeket hivatalosan átadjuk az első Humanista Internacionálé közgyűlésének.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s