Silo: Levelek barátaimnak

269391_10150989679162010_504474754_nBevezetõ magyarázatok

A Levelek Barátaimnak, amelyet most egy kötetben összegyûjtve tart kezében az olvasó, egymástól függetlenül jelentek meg a keletkezés sorrendjében. Az elsõtõl, amely 1991. február 21-én kelt, a tizedik és egyben utolsóig, amely 1993. december 15-én íródott, mintegy három év telt el. Ez idõ alatt az emberi élet szinte valamennyi területén jelentõs, világméretû változások történtek. Ha a változások üteme tovább fokozódik, mint ahogy az elmúlt idõszakban történt, a jövõ évtized olvasója már nehezen érti majd azt a nemzetközi helyzetet, amire a szerzõ folytonosan utal, és következésképpen értetlenül áll majd az ezekben az írásokban kifejtett eszmék nagy része elõtt is. Az esetleges, jövõbeli olvasóknak tehát azt ajánlom, tartsanak a kezük ügyében egy történeti összefoglalót az 1991. és 1994. közti idõszak eseményeirõl; és nem árt, ha átfogó képük van a korszak gazdasági és technológiai fejlõdésérõl, az éhínségekrõl és a konfliktusokról, a médiáról és a divatról. Arra is meg kellene kérni õket, hogy hallgassák a kor zenéjét, nézzék meg az építészeti és városfejlesztési képeket; tanulmányozzák a sokmilliós nagyvárosok burjánzását, a népvándorlási hullámokat, az ökológiai bomlást és az e különös történelmi kort jellemzõ életmódot. De mindenek elõtt arra kellene figyelmeztetni õket, hogy próbálják megérteni e kegyetlen és ostoba korszak véleményformálói, a filozófusok, szociológusok és pszichológusok egymással vitatkozó kijelentéseit. Bár ezek a Levelek egy bizonyos jelenrõl szólnak, mégis a jövõbe tekintve íródtak, és meggyõzõdésem, hogy csakis onnan nézve igazolhatók vagy vethetõk majd el.

Ennek a mûnek nincs általános koncepciója, inkább alkalmi fejtegetésekbõl áll, amelyeket egymástól függetlenül is olvashatunk. Ezáltal a leveleket a következõképpen csoportosíthatjuk:

A.        Az elsõ három levél azokat a tapasztalatokat emeli ki, amelyekkel az egyén az egyre bonyolultabb globális helyzetben találkozik.

B.        A negyedik azt az általános eszmerendszert mutatja be, amelyre valamennyi levél épül.

C.        A következõkben a szerzõ társadalmi-politikai gondolatait olvashatjuk.

D.        A tizedik levél pedig a nemzetközi fejleményekbõl alábbiakban akciótervet vázolja fel.

A következõkben kiemelem a mû egy-egy fõbb témáját.

Elsõ levél: A helyzet, amelyben élünk. Az intézményrendszer felbomlása és a szolidaritás válsága. Az érzékenység és a viselkedés korunkban kialakuló új formái. A cselekvés feltételei.

Második levél: A jelenkori világ változásának tényezõi, és a változással szemben általánosan elfoglalt álláspontok.

Harmadik levél: A változás és a válság jellemzõi közvetlen környezetünk vonatkozásában.

Negyedik levél: A Levelekben az emberi élet legáltalánosabb kérdéseirõl, az alapvetõ emberi szükségletekrõl és elképzelésekrõl kifejtett nézetek lényege. A természeti és a társadalmi környezet. A hatalom összpontosulása, az erõszak és az állam.

Ötödik levél: Az emberi szabadság, a szándék és a cselekvés. A társadalmi gyakorlat és a mozgalmak etikai értelmezése és leggyakoribb hibái.

Hatodik levél: A Humanizmus eszmerendszerének bemutatása.

Hetedik levél: A társadalmi forradalom.

Nyolcadik levél: A fegyveres erõk.

Kilencedik levél: Az emberi jogok.

Tizedik levél: Az általános felbomlás. A globális megértés alkalmazása a konkrét, legalsó szintû cselekvésre.

A negyedik, az egész mû ideológiai alapjainak szempontjából döntõ jelentõségû levél mélyebb megértéséhez segítséget nyújthat a szerzõ egy másik mûve, a Hozzájárulások a gondolkodáshoz (Contribuciones al Pensamiento), ezen belül is elsõsorban a Történettudományi értekezések (Discusiones Historiológicas) c. tanulmány, valamint a Civilizáció válsága és a humanizmus (La Crisis de la Civilización y el Humanismo) címû elõadás (Moszkvai Közigazgatási Akadémia, 1992. június 18.).

A hatodik levél a jelenkori humanizmus eszméit tárgyalja. Az írás eszmei sûrûsége olyan politikai és kulturális mûvekre emlékeztet, mint például a XIX. század második felében és a XX. században keletkezett “kiáltványok”, köztük a Kommunista Kiáltvány és a Szürrealista Kiáltvány. “Kiáltvány” helyett mégis azért nevezem inkább “dokumentumnak”, mert szándékosan távol akarom tartani magam az 1933-ban, Dewey hatására keletkezett Humanist Manifesto naturalizmusától, valamint az 1974-es, Szaharov nevével jelzett, és Lamont filozófiájának erõs hatását mutató Humanist Manifesto II szociál-liberalizmusától. Bár e második kiáltvánnyal valóban felfedezhetõ néhány közös vonás, például a személyes szabadságot nem sértõ gazdasági és ökológiai tervezés szükségessége, gyökeresen eltér a két mû politikai nézete és az emberrõl alkotott elképzelése. Ez a levél, amely a tárgyalt témák nagy számához képest rendkívül rövid, megérdemel néhány gondolatot. A szerzõ elismeri a különbözõ kulturák hozzájárultak a humanizmus kialakulásához, ez világosan kimutatható a zsidó, az arab és a távol-keleti filozófiákban. Ebben az értelemben nem sorolhatjuk a Dokumentumot a “cicerói” hagyomány követõi közé, ahogy az a nyugati humanistákkal gyakran történt. A “történelmi humanizmus” jelentõségének elismerésekor a szerzõ olyan témákhoz nyúl vissza, amelyeket már a XII. században is felvetettek. A “Goliard” költõkre gondolok, akik mint például Hugo de Orleáns és Pedro de Blois, a Code uranus (vagy latin nevén a Carmina Burana) híres In terra sumus-át alkották. Silo nem idézi õket közvetlenül, de az õ gondolataikat ismétli, amikor ezt írja: “Íme az általános igazság: a pénz minden. A pénz a kormány, a törvény, a hatalom. Az alapvetõ megélhetés. De ugyanakkor a mûvészet, a filozófia és a vallás is. Pénz nélkül semmi sem történik; pénz nélkül semmi sem lehetséges. Pénz nélkül emberi kapcsolatok sincsenek. Pénz nélkül nincs intim magánélet, de még a pihentetõ magány sem teremthetõ meg pénz nélkül.” Ki ne ismerné fel az In terra sumus gondolatát: “az apát börtöncellájában tartja a Pénzt”, amikor azt olvassa: “… de még a pihentetõ magány is a pénz függvénye”. Vagy ezt a részt: “A Pénz nagy becsben áll, nélküle nincs szeretet” abban, hogy “A pénz nélkül emberi kapcsolatok sincsenek. Pénz nélkül nincs intim magánélet…”. A “Goliard” költõ összefoglalója: “A Pénz bizisten még a balgából is tudóst csinál”, a levélben így jelenik meg: “De ugyanakkor a mûvészet, a filozófia és a vallás is.” Ez utóbbiról a vers ezt mondja: “Imádják a Pénzt, mert csodákat tesz… a süket újra hall, a béna fürgén ugrál tõle…”, stb. A Codex Buranusnak ebben a Silo által ismertnek vélt versében ott vannak azok az elõzmények, amelyek a XVI. századi humanistákat megihlették, elsõsorban Erasmust és Rabelaist.

A levél, amelyrõl szólunk, a jelenkori humanizmus eszmerendszerét ismerteti, de hogy teljesebb képet alkothassunk a tárgyáról, idézzünk néhány bekezdést a szerzõnek A Humanizmus mai szemlélete címû elõadásából (madridi Universidad Autónoma, 1993. április 16.). A “humanizmus” szónak kétféle jelentést szokás tulajdonítani. “Humanizmusnak” egyrészt az emberi értékeket és méltóságot elõtérbe helyezõ filozófiai irányzatot nevezik. Ebben az értelemben egymástól igen eltérõ, sõt egymásnak ellentmondó irányzatokat is humanizmusnak lehet nevezni. Szûkebb értelemben, de ugyanakkor pontos történelmi távlatba illesztve a humanizmus fogalma azt az átalakulási folyamatot jelenti, amely a XIV. század végén és a XV. század elején indult, és a következõ évszázadban “reneszánsz” néven egész Európa szellemi életét meghódította. Elég, ha Erasmust, Giordano Brunót, Galileit, Nicolás de Cusát, Morus Tamást, vagy Juan Vives y Bouillét említjük, hogy lássuk, milyen sokszínû és nagy kiterjedésû volt a történelmi humanizmus. Hatása érezhetõ volt az egész XVII. században és a XVIII. század nagy részében is, és végül azokhoz a forradalmakhoz vezetett, amelyek kaput nyitottak a legújabb kor elõtt. Az irányzat azután lassan elhalt, mígnem századunk közepe táján újra lábra kapott, a szociális és politikai kérdésekkel foglalkozó gondolkodók vitáiban.”

“A történelmi humanizmus alapvetõ tényezõi megközelítõleg a következõk:

1. Lázadás a középkori életforma és értékrend ellen. Megkezdõdött más kultúrák, elsõsorban a görög-római kultúra jelentõségének elismerése a mûvészetben, a tudományban és a filozófiában.

2. Az emberi lény új megközelítése, amelyben a személyiségen és az átalakító cselekvésen van a fõ hangsúly.

3. A természet új felfogása, mint az emberi környezeté, és nem mint egy kísértésekkel és büntetésekkel teli alvilágé.

4. Érdeklõdés a kísérletezés és a környezõ világ felfedezése iránt, természetes magyarázatok keresése a jelenségekre, a természetfelettiek helyett. A történelmi humanizmusnak ez a négy vonatkozása egyazon célt szolgálja: önbizalmat és kreativitást ébreszteni az emberben, a világot az ember birodalmának tekinteni, amelyet az ismeretek és a tudomány révén uralhat. Ebbõl az új nézõpontból felmerült a világegyetem és a történelem új szemléletének szükségessége is. Ugyanígy, a humanista mozgalom új alapeszméi a vallási kérdések újraértékeléséhez vezettek, mind a dogma- és liturgiarendszer, mind a szervezet tekintetében, amelyek teljesen meghatározták a középkor társadalomszerkezetét. A humanizmus, a kor gazdasági és társadalmi erõinek átalakulásával összhangban, egyre tudatosabb forradalmiságot képviselt, amely egyre inkább megkérdõjelezte a fennálló rendet. De a német és angolszász világ reformációja és a latin világ ellenreformációja megpróbálták lefékezni az új eszméket, a hagyományos keresztény szemlélet hatalmi szóval történõ visszaállításával. A válság az egyházról az államszervezetre is átterjedt. Végül az isteni jogon uralkodó császárokat és királyokat elsöpörték a XVIII. század végi és a XIX. századi forradalmak. A francia forradalom és az amerikai függetlenségi háborúk után a humanizmus gyakorlatilag eltûnt, bár továbbra is ott munkált a gazdasági, politikai és tudományos átalakulásért folytatott küzdelem és eszmék mélyén. A humanizmus visszaszorult azokkal az eszmeáramlatokkal és gyakorlatokkal szemben, amelyek a kolonializmushoz, a II. világháborúhoz és a világ két ellentétes táborra szakadásához vezettek. Ebben a helyzetben újra vita tárgya lett az ember és a természet jelentõsége, a gazdasági és politikai szerkezet helyessége, a tudomány és a technológia törekvései és általában a történelmi események iránya. Az elsõ jelzések az egzisztencialista filozófusoktól származnak: a jelentõsebbek közül Heidegger egyszerûen besorolja a humanizmust a metafizikai áramlatok közé (Levél a humanizmus-ról c. mûvében); Sartre védelmébe veszi (Az egzisztencializmus egyfajta humanizmus c. elõadásában); Luypen pontosítja az elméleti kereteit (A fenomenológia, mint humanizmus c. mûvében). Althusser viszont antihumanista álláspontot képvisel (Pour Marx) Maritain pedig a kereszténység antitézisét látja benne (Teljes humanizmus c. mûvében).”

“E hosszú történelmi út és a legutóbbi teoretikus viták nyomán immár világosan látható, hogy a humanizmusnak meg kell határoznia jelenlegi álláspontját, mégpedig nemcsak elméleti szinten, hanem a társadalmi cselekvést és gyakorlatot érintõen is. A humanista ügy helyzetét ma az ember élethelyzetébõl kiindulva kell meghatározni. Ez a helyzet pedig korántsem elvont.”

“Következésképpen, nem származtathatjuk a humanizmust valamely a természetrõl, a történelemrõl vagy az istenhitrõl szóló elméletbõl. Az emberi lét olyan, hogy számára elkerülhetetlen a közvetlen találkozás a fájdalommal, és annak szükségességével, hogy azt megszüntesse. Ez a lét, amely közös más élõlényekével, az emberben annak szükségességét is kialakította, hogy a jövõre vonatkozóan is megtervezze, hogyan szünteti meg a fájdalmat és teremt jólétet magának. Az elõrelátás képessége a múltbeli tapasztalatokon és a fennálló helyzet jobbá tételének szándékán alapszik. A társadalmi termékekben felhalmozódó emberi munka nemzedékrõl nemzedékre száll és változik át a természeti és társadalmi környezet átalakítását célzó állandó harccá. Így tehát a humanizmus az embert, mint történelmi lényt határozza meg, akinek társadalmi tevékenysége képes átalakítani a világot és a saját természetét. Ez rendkívül lényeges momentum, mert ha ezt elfogadjuk, akkor késõbb nem állíthatjuk, hogy létezik természetes jog, természetes tulajdon vagy természetes intézményrendszer, és végül azt sem, hogy az embernek olyan lesz a jövõje, amilyen a jelene, mintha a jövõje örökre lezárult volna. Az ember és a természet kapcsolatának régi kérdése ma új jelentõséget nyer. E kérdés felvetésekor szembetaláljuk magunkat azzal a paradoxonnal, hogy az ember nem állandó, nincs természete, de van egy állandó tulajdonsága: a történetiség. Így tehát, a fogalom kiterjesztésével azt mondhatjuk, hogy az ember természete a története, a társadalmi története. Következésképpen, egyetlen megszületõ ember sem elsõ egyed, akiben genetikus program irányítja a környezetébe való beilleszkedést, hanem történelmi lény, aki személyes tapasztalatait társadalmi közegben, az emberi tájban bontakoztatja ki.”

“Márpedig a mi társadalmi világunkban a fájdalom leküzdésének közös szándékában más emberek szándéka akadályoz meg bennünket. Azt állítjuk, hogy egyes emberek természeti tárgyként kezelnek másokat azáltal, hogy szándékaik megvalósításában megakadályozzák õket, és használati tárgyakká alacsonyítják le õket. A természet fizikai körülményeinek való alávetettség tragédiája arra ösztönzi a társadalmi cselekvést és a tudományt, hogy e körülmények leküzdésére törekedjen, ám az egyenlõtlen és igazságtalan társadalmi körülményeknek való alávetettség tragédiája lázadásra ösztönzi az embert e helyzet ellen, amelyben nem vak erõk mûvét látja, hanem más emberek szándékainak együttmûködését. Ezek az emberi szándékok, amelyek egyeseket hátrányosan megkülönböztetnek, egész más alapon vetendõk el, mint azok a természeti tragédiák, amelyek mögött nincs szándékosság. Ezért minden megkülönböztetést erõltetetten igyekeznek igazolni azzal, hogy az emberek közti különbség természetes, akár fizikai, akár társadalmi, ám ezen homályos erõk mögött nincs szándékosság. A faji, nemi és gazdasági különbségeket a genetika vagy a piac törvényeivel magyarázzák, ami mögött minden esetben torzítás, hamisság és rosszindulat munkál. Az elõbbiekben kifejtett két alapgondolat a mai humanisták központi kérdései: elsõként az emberi lény mint a szenvedés tárgya, aki megpróbálja szenvedését leküzdeni, másodszor pedig az emberi lény meghatározása, mint történelmi és társadalmi lény.”

“Az emberiség lassan felfelé ívelõ fejlõdéséhez át kell alakítani a természetet és a társadalmat, megszüntetve az emberek mások általi erõszakos, vadállati kisajátítását. Amikor ez megvalósul, az emberiség a történelem-elõtti idõkbõl átlép majd az igazi emberi történelembe. De addig is a szabad és teremtõ embernek kell lennie a központi értéknek.” Ezért a humanisták azt hirdetik: “Semmi sem áll az ember felett és egyetlen ember sem áll a másik felett”. Ha központi értéknek Istent, az államot, a pénzt, vagy bármi mást tekintünk, ezzel alájuk rendeljük az embert, és megteremtjük leigázásának és feláldozásának feltételeit. A humanisták mindezt világosan látják. A humanisták közt vannak hívõk és ateisták, de világszemléletük és tevékenységük alapja nem a hit vagy az ateizmus, hanem az ember és közvetlen szükségletei. És ha a jobb világért folytatott harcuk során olyan szándékot vélnek felfedezni, amely elõbbre viszi a történelmet, ezt a hitet vagy új felfedezést az ember szolgálatába állítják. A humanisták alapvetõ kérdésfeltevése a következõ: akarunk-e élni, és milyen feltételekkel. A humanisták határozottan elutasítják a testi, gazdasági, faji, vallási, nemi és ideológiai erõszak minden formáját, amelyek megakadályozzák az emberi haladást. A humanisták vádolják a megkülönböztetés minden nyílt és burkolt formáját.”

“Itt húzódik hát a humanizmus és az antihumanizmus választóvonala. A humanizmus a munkát helyezi szembe a nagytõkéével; a valódi demokráciát a formális demokráciával; a decentralizációt a központosítással; a megkülönböztetés megszüntetését a megkülönböztetéssel; a szabadságot az elnyomással; az értelmes életet a érdektelenséggel, a cinkossággal és az abszurditással. Mivel a humanizmus a választás szabadságán nyugszik, ez rendelkezik a jelenleg egyetlen érvényes etikával; mivel hisz a szándékban és a szabadságban, különbséget tud tenni hiba és rosszindulat, megtévedt ember és áruló között. Így mi, humanisták meg tudjuk határozni konkrét helyzetünket. Nem a semmibõl jöttünk, hanem egy hosszú folyamat, egy közös erõfeszítés örökösei vagyunk. A jelenlegi helyzetbõl indulunk ki, és hosszú harcot tervezünk a jövõre. Helyeseljük a különbözõségeket és szembehelyezkedünk az uniformizálással, amit ezideig ránk kényszerítettek és olyan magyarázatokkal támasztottak alá, hogy a különbözõségek szembeállítják egymással egy rendszer elemeit, és ha minden egyéni sajátosságot tiszteletben tartunk, a szétesés irányába ható, centrifugális erõket szabadítunk fel. Mi humanisták ennek éppen az ellenkezõjét valljuk, és azt állítjuk, hogy éppen a mai korban a különbözõségek eltaposása vezet robbanáshoz és a merev rendszerek széthullásához. Ezért hangsúlyozzuk az összetartó irányt és az összetartó szándékot, és ellenezzük valamely, az egészen belüli, esetlegesen meglévõ dialektikus feltételek megszüntetésére irányuló eszméket és gyakorlatot.” Eddig az idézet Silo elõadásából.

A tizedik és egyben utolsó levél meghatározza a felbomlás határait és a sok lehetséges közül három területet emel ki, amelyen ez a jelenség különösen szembetûnõ: a politikai, a vallási és a nemzedéki szférát, figyelmeztetve a fasiszta, az önkényuralmi és az erõszakos neoirracionalizmus felbukkanására. A szerzõ illusztrálja a globális megértés témáját, és a minimális cselekvés kifejezõdését a “közvetlen környezetünk”-ben, amivel hatalmasat ugrik a skálán, és ezaltál “szomszéd”, a munkatárs, a barát mellet találjuk magunkat… Világosan kimondja, hogy minden harcos humanistának el kell felejtenie a felépítmény politikai hatalmának délibábját, mert ezen a hatalmon már halálos sebet ejtett a szerkezeti felbomlás. A jövõben mit sem ér majd az elnöki, a miniszterelnöki, a szenátori vagy a képviselõi rang. A politikai pártok, a szakmai szervezetek és a szakszervezetek fokozatosan eltávolodnak emberi alapjaiktól. Az állam ezerféle változáson megy át, és a világ döntéshozatali képessége egyedül a nemzetközi finánctõke kezében összpontosul, míg össze nem omlik az államszervezet. Mit érne az olyan harc, amely a formális demokrácia üres héjának elfoglalására irányul? A cselekvésnek egyértelmûen a közvetlen környezetbõl kell kiindulnia, és csakis innen, a konkrét konfliktus alapján kell hogy létrejöjjön az igazi képviseleti rend. De a társadalmi alap egzisztenciális problémái nem egyedül a gazdasági és a politikai gondokban jelennek meg, tehát annak a politikai pártnak, amely humanista eszméket vall, és amely parlamenti képviselettel rendelkezik, van ugyan intézményes jelentõsége, de nem tudja teljesíteni az emberek igényeit. Az új hatalom a társadalmi alapból kiindulva épül majd fel, akár egy széles, decentralizált és föderatív mozgalom. A harcos humanistáknak nem azt a kérdést kell feltenniük, hogy “ki lesz a miniszterelnök vagy ki lesz képviselõ”, hanem azt, hogy “hogyan alakítsuk ki közvetlen kommunikációs központjainkat és lakóhelyi tanácshálózatunkat; hogyan biztosítsuk a legkisebb munkahelyi, sportköri, mûvészeti, kultúrális vagy népi vallási alapszervezetek részvételét is?” Ezt a mozgalmat nem formális politikai kategóriákban, hanem csak az összetartó különbözõség alapján lehet elképzelni. A mozgalom kiszélesedését nem a fokozatosság lassan teret nyerõ, újabb és újabb társadalmi réteget meghódító mintája nyomán kell felvázolni, hanem a “demonstratív hatás” elve alapján, amely az egész Földet magában foglaló, sokféle szállal egymáshoz kötõdõ társadalom sajátja, amely képes átvinni a modell sikerét távoli, egymástól különbözõ közösségekre is. Ez az utolsó levél tehát felvázolja a minimális szervezeti kereteket és a jelenlegi helyzetnek megfelelõ akciótervet.

Részletesen csak a negyedik, a hatodik és a tizedik levelet érintettem. Úgy gondolom, hogy a többitõl eltérõen, ezekhez némi magyarázatra, idézetekre és kiegészítõ megjegyzésekre volt szükség.

J.Valinszkij

1994. január

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s