Mi ez?

A Humanista Párt – egy kis megszakítással – 1993 és 2012 között működött Magyarországon. A pártot a Humanista Mozgalom tagjai hozták létre és működtették önkéntes alapon. Több önkormányzati, egy európai parlamenti és egy időközi országgyűlési választáson is indítottak jelölteket, a voksolásoknál azonban mindig mandátum nélkül maradtak. Mivel az akkor hatályos jogszabályi rendelkezés szerint azt a pártot, amely két egymást követő országgyűlési választáson nem állít jelöltet, a bíróság megszünteti, a Humanista Párt is megszüntetésre került. A párt legutóbbi aktivitása a 2009-es Európai Parlamenti választásokhoz kötődik, amikor a Lehet Más a Politika párttal állítottak közös listát. A választások után a párt aktivitása csökkent, a legtöbb tagja másféle szervezetben, illetőleg csoportban kezdett el tevékenykedni. Az aktivitás folyamatos gyengülése erősen összefüggött azzal a ténnyel, hogy a Humanista Mozgalom szerveződési formája világszerte egy gyökeres átalakuláson ment át, valamint azzal, hogy a tagok maguk is érezték, hogy a politikai kifejeződés korábban használt formái sikertelennek bizonyulnak egy megváltozott világban.

Ennek a weboldalnak az a célja, hogy elérhetővé tegye a Humanista Párt ideológiai alapvetéseit és javaslatait mindazok számára, akiket ez érdekel, emellett pedig tájékoztatást nyújtson a párt korábbi aktivitásairól és kampányairól. Ezen felül inspirációként is kíván szolgálni azok számára, akik a jelenlegi, válsággal terhes politikai helyzetből kiutat keresnek.

Az oldalt a Humanista Párt egyik egykori tagja, aktivistája szerkeszti.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s